4

Meg is érkeztem a friss résszel :) igazából már tegnap akartam hozni, de csak késő éjjel lettem kész vele és éjjel kettőkor meg nem akartam feltenni :D szóval így most kora reggel kapjátok meg :P remélem komiztook..

- Két hónap és mindennek vége. - néz a szemem közé és a vér megfagy az ereimben.
Talán ez az a pillanat mikor minden összetörik a lelkemben. Olyan mintha egy távoli univerzumba kerültem volna és csak külső szemlélőként figyelném a történéseket. A lelkem már most elhagyott én nem akar velem harcolni. Megunta az a harcot a vesémmel. Túl sok éve már, hogy harcoltak és most jött el az a pillanat mikor elege lett. A szervezetem hiába akarna harcolni, ha a lelkem feladta. Az agyam és a szívem pedig soha nem befolyásolta a lelkem. Pedig én harcolni akarok. Hisz annyi minden miatt élnem kell még.
Először is itt vannak a barátaim. A barátaim akik soha nem hagynának cserben. Mindig mellettem állnak és mellettem is fognak. Egy ok amiért harcolnom kell. Ők erőt adnak nekem és szerintem nem néznék jó szemmel ha megtudnák, hogy a lelkem fel akarja adni a vesémmel való harcot. Talán megijedt a ráktól.
Mi nekem egy aprócska pici rákocska? Egy kórokozó amit ismét le kell győznöm. Gyerekkoromtól kedve egy harcos voltam és soha nem adtam fel. Ha feladtam volna akkor most készülhetnék egy világ körüli turnéne? Nem. Ha feladtam volna akkor lenne több millió rajongóm? Nem. Ha feladtam volna lenne négy szuper barátom? Nem. Ha feladtam volna szerepelhetnék videóklipekben? Nem.
Én soha nem adom fel. Harcolok a legvégsőkig és még az utolsó pillanatban is képes vagyok .
Az agyam szerint.
De a lelkem nem ezt súgja. Pont ezért könnyezik be a szemem az orvos szavai után. Nem akarok sírni, ezért a plafon felé emelem a fejem, lecsukom a szemem és visszanyelem a könnyeimet. Nem engedhetem meg magamnak, hogy összetörjek. Ahhoz még túl korán van. Hisz csak most tudtam meg, hogy halálos beteg vagyok és, hogy pontosan két hónapom maradt az életből.
Két rövid hónap. Addig még csak a turné felénél sem fogunk járni. Sőt akkor lesz vége az Európia turnénak és a harmadik hónapban megyünk Amerikába. Amerikába ahol egy csomó olyan helyet fogunk meglátogatni ahol még soha nem járhattam. És ezek szerint soha nem is fogok.
Vajon, hogy fogok kinézni mikor a végső fázisokban leszek? Úgy mint a többi beteg ember? Össze leszek törve és még tükörbe sem fogok merni nézni? Szerintem igen, hisz olyan rákot kaptam amire még csak gyógymód sincs.
Tényleg nincs rá gyógymód? Hisz mindig van egy kiskapu! Akkor az én esetembe miért ne lehetne még egy lehetőség?
- Nincs rá semmi gyógymód? - szólal fel Zayn, majd elfordul az ablaktól és végre rám néz. Az arca még mindig könnyáztatot, de mikor észre veszi, hogy mindenki Őt figyeli, egy gyors mozdulattal megtisztítja az arcát. - Millió orvos él a Földön. Nem hiszem el, hogy senki nem tud rajta segíteni - löki nyersen a szavakat, az orvos pedig csak meghökkenve figyeli a kitörését. Azonban hiába próbál erősnek tűnni, pár másodperc múlva ismét felzokog. - Bassza meg a barátom halálra van ítélve! - ezt szinte már csak magának mondja, ugyanis az ablakpárkánynak dőlve pihen meg és a tenyerébe temeti az arcát.
Szinte még az utcán menő autók haját is hallani lehet a szobában, pedig jó pár emeletnyi magasan vagyunk. De jelen pillanatban senki nem mer szólni. Mindenki Zaynt figyeli feszülten. Soha nem a nyugodt természetről volt híres. A bandából ő volt az első aki bemutatott egy amerikai paparazzinak akivel a repülőtéren futottunk össze és majdnem összenyomta Zaynt.
- Amíg a végső fázisban nem lép, sajnos nincs gyógymód - szólal meg csendesen az orvos. Komolyan ez olyan mint egy rossz vicc. Igaza  van Zaynek. Millió orvos él a világ minden táján és senki nem találta még fel a gyógymódot a vese rákra? Ez olyan hihetetlen. Hisz már minden kis hülye betegségre van gyógyszer. Amire meg kell, arra nincs. Engem nagyon utálhatnak az Égiek. - Amikor a szervezete teljesen felmondja a szolgálatot akkor fogja el kezdeni megkapni a kezeléseket.
- És addig? - kérdezem értetlenül. - Várjam míg teljesen élőhalottá válok? Miközben abban reménykedek, hogy talán találnak gyógyszert a bajomra? - szerintem okkal vagyok felháborodva. Ez olyan mintha ezt az orvost nem is érdekelné, hogy én haldoklom.
- Van gyógymód a vese rákra, csak az nem olyan egyszerű - simogatja meg a homlokát és erre mind a négy srác felkapja a fejét majd közelebb jön az ágyamhoz. Az én szívem is gyorsabban kezd el verni. Talán tényleg nincs minden veszve. Én mondtam, hogy mindig van egy kiskapu. - Egy új vesére lenne szükséged. Egy egészséges vesére amit elfogad a szervezeted. - visszaszívom amit az előbb mondtam. Ez nem kiskapu. Ez inkább zsákutca. Egy olyan zsákutca amin még egy bicikli sem tud áthaladni.
- Akkor szerezzenek egy ilyen egészséges vesét. A pénz nem lényeg. Csak mentsék meg Őt! - löki el magát a faltól Harry miközben idegesen a göndör hajába túr. Mindig is irigyeltem a hajót. Tök menően néz ki ahogy bele túr. Nem csoda, hogy a csajok meg vannak érte halva.
- Édes fiam tudod Te, hogy hány ember szerepel a barátod előtt azon a bizonyos listán? Rengeteg. Vannak olyanok akik már évek óta azért küzdenek, hogy kapjanak egy vesét. Számukra is épp olyan fontos az élet mint a barátodnak. - Harry csak lesüti a szemeit és látszik rajta, hogy bánja azt amit az előbb mondott. A pénz semmit nem old meg. Itt emberi életek forognak kockán.
És én nem is akarom előlük elvenni az életet. Nekik szükségük van arra a vesére ugyanis sokkal régebb óta várnak rá mint én. Ez így helyes. És én nem is akarok annak a listának az élére kerülni. Kivárom a sorom és ha késő lesz akkor ez van. De inkább én haljak meg, mint azzal a tudattal élni, hogy valaki miattam halt meg.
- Szóval akkor ennyi volt. Két hónapom van arra, hogy minden ügyemet elintézzem - sóhajtok fel szomorúan és hallom ahogy Niall fájdalmasan felzokog. Tudom, hogy úgy hangzott, hogy feladtam. De sajnos ezt érzem.
- Én a helyedben minden pillanatát kiélvezném az életnek. Nem gondolnék a halálra. Hanem egyszerűen csak élnék - az orvos a vállamra teszi a kezét majd feláll és lágyan megveregeti azt. Ha ezt biztatásnak szánta akkor nem járt sikerrel. - Élj úgy mint eddig még soha! - talán ez a végszó, mert sarkon fordul és lassan az ajtó felé csosszog.
- Könnyű azt mondani. - motyogom az orrom alatt és elkezdek az ujjaimmal játszani. Az orvos még egyszer hátra pillant és küld felém egy biztató mosolyt majd végleg elhagyja a szobámat. A folyosóról még több fertőtlenítő szag lepi el a szobát engem pedig megint elkap a rosszullét. Pedig jobb lenne ha hozzá szoknék ehhez a helyhez. Hisz mostantól rengeteget fogom látogatni a kórházakat a kezelések miatt. Igaz a kezelésekig még van két hónapom.
A helységre csend telepedig ami engem kifejezetten zavar. A srácokra ez a szokatlan csend nem jellemző. Soha nem tudják befogni a szájukat. Most meg, olyan mintha egy temetőben lennénk. - Mi ez a nagy csend? Azt gyakoroljátok, hogy hogyan fogtok viselkedni a temetésemen? - kérdezem vigyorogva ugyanis tényleg zavar ez a viselkedésük. Viszont mikor meghallják ezt a megjegyzésemet, kapok jó pár szúrós pillantást.
- Ez nem vicces! - mondja Niall fogcsikorgatva miközben kitörli a szemeiből a könnyeket. - A legjobb barátom vagy felfogod Te ezt? És most közölték velem, hogy két hónap múlva elveszítelek. - az ágyamhoz sétál, majd a következő pillanatban a testemre borul és megölel. Mosolyogva veregetem meg a hátát. A bandából mindig Ő volt az aki a legjobban a szívén viselte a sorsunkat.
- Még nem haltam meg - emlékeztetem Ő pedig elhúzódik tőlem és bólint egy aprót. - Mellesleg, hogy nézek ki? Ugye jól áll a séróm? - igen ez most olyan Zayn Malikos volt. És ezt Ő is észre veszi mert felnevet. A hajamba túrok és remélem, hogy ez után a műveletem után jól áll.
- Most tértél magadhoz egy súlyos autóbaleset után, ráadásul azt is megtudtad, hogy rákos vagy, Te pedig a külsőddel foglalkozol ?!- csóválja a fejét rossz állóan Louis, de azért mosolyog. Aminek én rettentően örülök. Nem akarom azt, hogy miattam legyen szomorúak. Hisz még élek! - Liam ugye tudod, hogy előttünk nem kell erősnek mutatkoznod? Nyugodt sírj csak, mi megértjük ugyanis ugyan ezt tennénk a helyedben. - ezt a mondatot viszont már komoran mondja miközben a szemem közé néz. Erre csak lesütöm a szemeimet és nyelek egyet. Igazából tényleg csak miattuk próbálok úgy viselkedni mintha semmi nem történt volna.
- Mi lesz a turnéval? Mi lesz a rajongókkal? Hogy fogom ezt elmondani nekik? - török ki egyszerre és ez az a pillanat mikor teljesen összetörök. Zokogva szabadulok meg a könnyeimtől, de nem törlöm le őket. Fáj ez az egész. Én még élni akarok hisz fiatal vagyok. - És mi lesz velünk? A bandával...- teszem még hozzá.
Erre a kérdésemre mind a négyen felém állnak, majd egyszerre próbálnak megölelni. Ami nem nagyon akar összejönni ugyanis nem férnek oda hozzám. De megoldják. Harry és Louis szinte már az ágyon fekszenek, de akkor sem engednek el. Niall a nyakamnál fogva próbál megölelni, míg Zayn zárja a kört vagyis szinte mind a négyünket öleli. Ettől a gesztusoktól csak még jobban sírhatnékom támad.
- Hagyd a francba a turnét meg a bandát. Az a lényeg, hogy Te jól legyél és ne add fel - mondja Harry olyan hangon ahogy eddig még soha nem hallottam beszélni.
Bólintok egyet és elmosolyodok, mire Ők lemásznak rólam. Letörlöm a könnyeimet, ugyanis igaza van Harrynek. Nem adhatom fel. Most még nem.
- Hol van Sophia? Hogy-hogy nincs Ő is itt? - most esik le, hogy a barátnőm hiányzik a barátaim közül. Fura. Hisz eddig mindig mellettem volt. Most meg nincs itt mikor ilyen fontos dolgok történtek? Hm, lehet valamilyen dolga akadt. De aggasztó is, ugyanis mikor a fiúk meghallották a kérdésemet, zavartan össze néztek. Szóval tudnak valamit.
- Öhm...dolga akadt. - túr a hajába Niall. Gyanús.
- Tényleg? Ez fura. - töprengek hangosan. Van fontosabb dolga mint a szerelme élete? Érdekes.
- Ne foglalkozz vele. - mondja gyorsan Zayn egyszerűen. Vállat vonok, de a szívem szinte meghasad. Hiányzik, hogy pont most nincs itt velem, mikor a legnagyobb szükségem lenne rá. Ő előtte ki merném önteni a szívem és nem szégyenlenék sírni. De nincs itt, pont most...