2

Dobpergés-------és új rész :) örültök? én mondtam h most ezzel a törimmel tele vagyok ihlettem :P mondjuk ha sok komit kapok akkor esetleg holnap is lehet új rész :D de tényleg csak akkor ha aktívak lesztek...szóval komizniiiiiiiiii

- Nem kellett volna már magához térnie? - hallok meg egy számomra ismerős fiú hangot, de valahogy nem jövök rá, hogy mégis kitől származik. Tuti, hogy ismerem mivel a hangja is ismerős. Talán Louis? Vagy Harry? Esetleg Zayn? Niall biztos, hogy nem mert az ő hangját mindenkitől képes vagyok megismerni az akcentusa miatt.
Kinyithatnám a szemem, de akkor félő, hogy elfeledném az álmom. Az álom ahol ismét a Madison Square Gardenben léptünk fel New Yorkban és ahol a közönség sírva kántálta azt, hogy "Ne add fel Liam" . Így bele gondolva eléggé fura álom volt. Mármint a rajongóim miért pont csak nekem könyörögnek? Hisz tudják nagyon jól, hogy én eddig még soha nem adtam fel. Pedig annyiszor padlóra kerültem már, de mindig összeszedtem magam és szembenéztem a kudarcaimmal. Ha feladtam volna akkor talán most nem létezne a One Direction sem. Épp ezért hülyeség az egész álom. De mindeközben megható is. Ha a valóságban tényleg meghallgathatnám azt ahogy a rajongók csak nekem könyörögnek szerintem ugyan úgy sírva fakadnék. Ráadásul az MSG az egyik legjobb fellépésünk volt. Nem csoda, hogy újra szívesen vissza mennék. Tele sikoltozó lányokkal akik csak értünk élnek. Elképesztő érzés ahogy ott állsz a színpadon miközben hallod ahogy a tömeg a nevedet sikongassa. Soha senkivel nem cserélném fel azt az érzését. Nem is tudom, hogy mit kezdenék magammal ha abba kéne hagyom az éneklést. Ez persze soha nem fog megtörténni, ugyanis nincs az az erő ami képes lenne nekem megtiltani azt, hogy ne énekeljek. Az éneklés az életem, úgy ahogy a banda és a rajongók is.
- Amekkora kár érte a testét, örüljenek ha egyáltalán magához fog térni valaha. - na ezt a hangot határozottan soha nem hallottam meg. Ráadásul a hangja csengése sem valami megnyugtató. Hahó senkinek nem tűnik fel, hogy magamnál vagyok? Csak pihenek, de mindent tisztán hallok.
Meg amúgy is milyen kár érte a testem? Jól érzem magam. Azt leszámítva, hogy az egész testem eszeveszettül fáj és valami oknál fogva semmi kedvem nincs megmozdulni. Mégis miért mozdulnék meg mikor olyan kényelmesen fekszem. Rég aludtam már magam ki ennyire. Hosszú idő óta most érzem először azt, hogy tényleg ébren vagyok.
- Magamnál vagyok. - motyogom és magam is meglepődök, hogy milyen halkan és erőtlenül cseng a hangom. Olyan mintha évek óta nem beszéltem volna. Vajon hány órája aludhattam? Azt sem tudom, hogy mikor feküdtem le. Biztos, hogy Harry bulija fárasztott ki annyira, hogy semmire nem emlékszem.
Na várjunk csak, egyáltalán én voltam ott? Mármint nem emlékszem rá. Wolverhampton az utolsó emlékem. Ez gáz, mivel az én memóriám tökéletes szóval soha semmit nem szoktam elfelejteni. Ráadásul soha nem feledkeznék meg egy buliról amin a barátjaimmal voltam.
- Liam! - egyszerre szólítanak a nevemen, majd árnyékok állnak felém és ezzel eltakarják a világosságot. Talán itt az ideje, hogy kinyissam a szemeimet. De annyira nincs kedvem, még pihenni akarok és álmodni.
De sajnos nem tehetem meg. Muszáj kinyitnom a szemeimet és szembe néznem a valósággal, akár mennyire is nem akarok.
Erőt veszek magamon és nagy nehezen kinyitom a szemeimet. Először csak egy vakító fényt látok amitől bekönnyezik a szemem és csak hunyorogni vagyok képes. Pár másodpercig pislogok, hogy térjen vissza a látásom, majd mikor megtörténik az első dolog amit meglátok az a barátaim megkönnyebbült arca.
Zayn, Louis, Niall és Harry szorosan az ágyam mellett állnak és kedvesen mosolyognak rám. Én is visszamosolygok rájuk, de hirtelen tudatosul bennem, hogy valójában hol is vagyok.
Fehér falak, büdös fertőtlenítő szag, mellettem valamilyen gépek sípolnak...ez csak egy kórházi szoba lehet! De mégis mit keresek én itt? Egyáltalán mi történt, hogy ide kerültem? Talán valami súlyos amire emlékeznem kéne,de én nem emlékszem.
Kissé ijedten pislogok a barátaim felé és valamilyen magyarázatot várok.
- Jól vagy? - szólal meg először Louis és furcsán aggódva néz le rám. Szívesen felülnék, de a fejemet ólomsúlyúnak érzem. Ezért inkább fekve maradok, így biztonságosabb.
- Asszem. - válaszolom szűkszavúan, de kicsit sem vagyok megnyugodva. - Mi történt? - valami biztos történt ugyanis akkor nem feküdnék egy kórházban. És nekem meg kell tudnom mindent!
Ám a fiúk csak egymásra néznek, majd végül tanácstalanul az orvosra aki nem messze áll az ágyamtól miközben valamilyen iratokat nézeget.
- Autóbaleseted volt. - az orvos még csak arra sem hajlandó, hogy felnézzem a papírjaiból. Úgy közli velem mintha épp az időjárásról beszélgetnék. Engem mégis sokként ér a dolog.
Nekem volt autóbalesetem? Nekem aki a világon a legfegyelmezettebben vezetek. Az összes szabályt betartom és soha nem hajtok. Akkor ez mégis, hogy történhetett meg?!
Az ajkamba harapok, majd hirtelen villámcsapásként ér a felismerés. Elindultam Wolverhamptonból vissza Londonba és félúton járhattam mikor ismét elfogott a rosszullét. Emlékszem, hogy eszeveszetten fájt a fejem és alig bírtam nyitva tartani a szemem. Lehetséges az, hogy elveszítettem a tudatom és akkor történt a baleset?
- Tizenöt napig kómában voltál, ugyanis enyhe agyrázkódást kaptál. - suttogja Niall és most hiányzik a hangjából a vidámság amit én már annyira megszoktam. Nem szeretem mikor a barátaim szomorúak. Azt meg pláne nem szeretem, hogy miattam.
Azt mondta, hogy tizenöt napig kómában voltam és ,hogy agyrázkódást kaptam. A fejemhez kaptam a kezem majd rögtön megéreztem, hogy hatalmas vastag kötést a homlokom körül. Ez nem lehet igaz! Kihagytam egy csomó próbát. Egy hetem maradt, hogy felkészüljek a turnéra! Mégis, hogy fogok ilyen külsővel színpadra állni? A rajongók számítanak rám, nem hagyhatom őket csak úgy cserben. Az nem vall rám.
- Egy hetem maradt, hogy felkészüljek a turnéra? Miért nem öntöttetek nyakon vízzel, hogy térjek magamhoz? Ezt nem hiszem el, mégis mit fogok kezdeni a turnén? - akadok ki teljesen, de az ő arcukon még mindig semmilyen változás nem történik. Komolyan ennyire lazán veszik ezt az egészet? Basszus ez egy világ körüli turné ahol több száz ember előtt kell fellépnünk. Hát én kicsit sem vagyok nyugodt.
- Szerintem van fontosabb dolog is mint a turné. Még pedig az egészséged. - egy orvostól nem is várok más megjegyzést. Ő nem tudja, hogy milyen az mikor meg kell felelned a világnak. Elég egy rossz húzás és máris mehetek a süllyesztőbe.
- Tökéletesen érzem magam. Szóval nyugodtan el is engedhet innen. - vágom rá gondolkodás nélkül, de ez az a pillanat mikor az orvos közelebb jön hozzám. Talán most meg kellene ijednem. Mármint olyan furán néz rám.
- Azt mondod, hogy jól vagy? Nem szédülsz, nem vagy fáradt? És az utóbbi időben nem is tapasztaltál ehhez hasonló dolgokat? - honnan tud a rosszulléteimről? Határozottan nem mondtam el senkinek, pont azért mert tudtam, hogy akkor megint mindenki aggódni fog.
- Talán néha többet pihentem a kelleténél. - válaszolom szűkszavúan. Szerintem már így is túl sokat mondtam.
- Többet? - szólal fel Zayn keserűen én pedig csúnyán rá nézek, de Ő nem fogja be a száját, hanem tovább folytatja. - Liam még nálam is többet alszol. És miután felébredsz utána is panaszkodsz, hogy fáradt vagy. - utálom, hogy ennyire ismernek. Vagyis nem szó szerint utálom, de most utálom.
- Igaz ez? - pillant rám az orvos a szemüvege mögül. Nem hazudhatok ugyanis Zayn elintézte, hogy igazat kelljen mondanom.
- Lehet - ismerem be végül majd a doki ír valamit a papírjára. - De ez normális ugyanis állandóan úton vagyunk meg egy csomó fellépést kell végig csinálnunk. Szóval nem csoda, hogy fáradt vagyok. - a fiúktól ismét kapok egy szúrós pillantást. Így bele gondolva rajtuk nem is látszódik, hogy fáradtak.
- És mi a helyzet a veséddel? - mi ez faggató szoba? Nem szeretem ha a vesémről kérdezősködnek. Viszont egy belső hang azt mondja, hogy mondjam el azt, hogy nem is vagyok jól. De ha elmondom akkor megint kivizsgálásokra küldenek. De ha nem mondom el akkor lehet pont a turnén leszek rosszul.
- Mostanában eléggé sokat fáj. - mondom, de kerülöm a helységen található emberek pillantását. Talán jobb lett volna ha megbeszélem a barátaimmal a dolgaimat.
- Rosszul is vagy? - ha már mindenről beszélünk akkor jobb ha tényleg mindent bevallok.
- Igen, nem is egyszer. Hirtelen rám jön a szédülés aztán elmúlik - bólintok végül. - Mikor jöttem haza Wolverhamptonból akkor is szédültem, majd eszeveszetten megfájdult a fejem.
- Biztos akkor történt a baleset. Elveszítetted a tudatod és elájultál. - magyarázza Harry keményen. Így bele gondolva igaza van. Én okoztam a saját balesetem.
- Miért nem beszéltél nekünk erről Liam? - von kérdőre Louis úgy mint egy igazi báty.
- Mert nem akartalak titeket ilyen kis semmiségekkel terhelni. - vonom meg a vállam egyszerűen.
- Egy ilyen kis semmiségből, hatalmas dolog lett - kezdi mondani az orvos mire én értetlenül kapom rá a tekintetem. Ez mégis miről beszél? - A baleseted után elvégeztünk egy csomó vizsgálatot és hát...
- Mi? - kérdezem idegesen. Előre tudom, hogy nem jó dolgot akar velem közölni.
- Halálos beteg vagy. - csúszik ki a száján...